A kép egy szürreális, elgondolkodtató világba vezet, ahol az idő nem pusztán múlik, hanem kézzelfogható tartalommá válik. A középpontban egy megolvadt óralappal koronázott homokóra áll, amelynek belsejében nem homok pereg, hanem emlékek, tárgyak, arcok és pillanatok tömege – mintha egy egész élet sűrűsödne össze benne. Az idő itt nem üres, hanem túlcsorduló, súlyos és személyes.
A háttér sivatagos tája az időtlenséget és a magányt idézi, ahol furcsa, elefántlábon járó alakok vonulnak, hátukon áttetsző gömbökbe zárt jelenetekkel – múltak és gondolatok hordozóiként. Egy kiszáradt fa ágairól lógó órák a múlandóság csendes tanúi, míg az előtérben álló emberalak tanácstalanul figyeli az idő különös mechanizmusát.
A kép egyszerre nyugtalanító és költői: arra emlékeztet, hogy az idő nem csupán mérhető, hanem megélt tapasztalat, amely emlékekből, érzésekből és történetekből épül fel – és mindannyiunkat másként formál.
60x60 vászon
