A 23. század végén a Föld légköre megváltozott. A tudósok sokáig azt hitték, hogy az égi örvények pusztán légköri anomáliák – ám hamar kiderült, hogy a kavargó fények nem felhők, hanem energiaörvények, amelyek túlmutatnak az ismert fizikán.
A város lakói eleinte félelemmel figyelték, majd rajongással: mert a "kapuk" minden éjjel új alakot öltöttek, mintha valamiféle intelligencia vezérelné őket. A műszerek jelezték, hogy az örvények túloldalán hatalmas tér-idő folyosók nyílnak – összekötve világunkat más galaxisokkal.
A kormányok titokban expedíciókat indítottak. Néhány hajó soha nem tért vissza, mások pedig olyan helyekről küldtek üzeneteket, amelyekről az emberiség csak álmodni mert: kristályerdők bolygója, óceánok, melyek alatt egész városok úsznak, és csillagok, amelyek körül mesterséges gyűrűk keringenek.
De egy nap az Ég Kapuja szélesebbre nyílt, mint valaha. Az emberiség rájött: már nem csupán ők néznek a kozmoszba – a kozmosz is visszanéz rájuk. És ami át akar lépni a kapun, az lehet barát, lehet hódító, vagy lehet valami egészen más.
Az égbolt aznap este nem táncolt – hanem figyelt.
150x50 vászon
